+36 30 607 5220 / info@swisspro.hu

A nagy mágneses telefontartó teszt

2019. Április 26. 12:44

Mai bejegyzésünkben a mágneses autós telefon tartókról lesz szó, melyeket kátyú és földút tesztnek vetettünk alá annak érdekében, hogy lássuk, hogy valóban stabilan és erősen tartja a mágnes a telefont.

Elindultunk hát autóval, tartókkal és telefonokkal felszerelkezve földutat keresni, hogy a teszthez a legmegfelelőbb helyszínt kiválasszuk. Bár a földút manapság elég extrém körülménynek számít, hiszen mindennapi köreink során már egyre kevesebb aszfaltmentes úttal találkozunk. Ennek ellenére mégis úgy gondoltuk, hogy ha bemutatjuk, hogy a tartó ellenáll ezeknek a kondícióknak is, akkor egy sima aszfaltút úthibákkal és kisebb-nagyobb kátyúkkal már nem fog túl nagy kihívást jelenteni neki.

A tesznek alávetett csoport most kimondottan a mágneses tartók voltak, hiszen azért sokan elég szkeptikusan állnak hozzá ehhez a típushoz – hozzáteszem, hogy véleményem szerint jogosan, én is egyike voltam a bizonytalankodóknak. Engem személy szerint ugyan már hónapokkal ezelőtt meggyőztek a termékek a minőségükről, hiszen mielőtt a webshopba kerültek volna én már teszteltem őket, na de az, hogy én azt mondom, hogy jók a termékek annak, aki nem ismer nem biztos, hogy elég indok lesz a vásárlásra, ugye? :)

Szóval sokan félnek a mágnestől, mert nincs semmi, amibe a telefont fizikailag bele lehetne helyezni, mint például egy karos tartó esetében, ami azért nagyobb nyugalmat ad, hogy van valami, amiben benne van a telefon és úgy gondolnánk, hogy az biztonságosabb, kevésbé leesés és telefon összetörés veszélyes dolog. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy persze ebből a típusból is találni nagyon silány minőséget a piacon, amiből folyton kiesik a telefon vagy ha épp ki nem is esik, de lötyög benne, pláne a rázósabb utak során, de ennek a bejegyzésnek a lényege a mi minőségi és tartós termékeink bemutatása a célja, nem pedig a silány termékekről értekezés.

Videó felvétellel szerettük volna szemléltetni az eredményt, amelyet YouTube csatornánkon meg is lehet tekinteni, a bejegyzés végére illesztett linkre kattintva. A video magáért fog beszélni, így arról most nem fogok részletesen írni, hanem inkább részletesebben bemutatom, hogy milyen típusú mágneses modelleket kínálunk a webáruházunkban, hogy könnyebbé tegyem az eligazodást és a választást.

Legnépszerűbbek a szellőzőrácsra helyezhető darabok, melyekből 5 féle modellt kínálunk 4 féle ár ponton. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az ár nem a minőséggel egyenes arányban növekszik. A minőség állandó a képletben, hiszen minden modellben ugyanaz a mágnes van, ugyanazt a stabilistást és tartást biztosítva az összes készüléknek, plusz mindegyik termék felülete gumírozott anyagból készült.


Az árkülönbség itt a „felszereltséget” jelenti, azaz minél többe kerül a termék, annál több „extrát” tartalmaz. Lefordítva ez annyit jelent, hogy az alap terméknek nem forgatható 360°-ban a feje és nem könnyíti meg a rácsra való felhelyezést és levételt egy nyomógomb, aminek megnyomásával a csiptetők egymáshoz közelítésével-távolításával szó szerint csak egy gombnyomás a felhelyezés és levétel. Viszont funkcióját tekintve ugyanolyan szuperül használható, mint legdrágább társa, akinek 360°-ban mozgatható a feje és két nyomógomb is a segítségünkre van abban, hogy egyszerűen feltegyük és levegyük a szellőzőrácsról a tartót. A következő linkre kattintva egyenesen a szellőzőrácsokra szerelhető tartókhoz navigálódtok: https://www.swisspro.hu/termekek/szellozoracsra

                Műszerfalra és/vagy szélvédőre applikálható tartóink közül is 5 féle modellt kínálunk 5 féle ár ponton. Ezeknél a modelleknél közös pont szintén az állandó, egyforma minőségű mágnes, illetve a mozgatható gömbfej is. Ezeknél a típusoknál nagyon fontos, hogy lehessen állítani a tartófej pozícióját, hiszen minden műszerfal és szélvédő más a különböző autótípusoknál.

Ha nem lenne állítható, akkor ugyanoda téve a tartót az egyik sofőr látná a telefon kijelzőjét kényelmesen, a másik sofőr pedig semmit sem látna belőle.

Webáruházunkban 3 féle műszerfalon használható mágneses tartót kínálunk és 2 féle olyant, amit lehet műszerfalon és szélvédőn is használni, ahogy a sofőrnek kényelmesebb. A linkre kattintva eléritek a műszerfalra, szélvédőre szerelhető tartókat: https://www.swisspro.hu/termekek/muszerfalra

                Népszerűségnek örvendenek még a CD-nyílásba helyezhető tartók is, ebben a kategóriában egy féle mágneses változatot kínálunk. Használata rendkívül egyszerű, mert csak be kell tolni a CD-nyílásba tehető részt magába a nyílásba, a kis kart megnyomjuk és a klikk után már stabilan is tartja a tartót a nyílás. Egyes CD lemez nyílásoknak tágasabb lehet a bemenete a szokásosnál, ez instabillá teheti a tartót. Ez a probléma könnyedén áthidalható a csomagolásban lévő matricákkal, melyet a tartó felső és alsó nyelveire ragasztva az stabil tartásúvá válik. A CD tartó nyílásba tehető tartót ezen a linken találjátok: https://www.swisspro.hu/termekek/cd-nyilasba



                Nem utolsó sorban a hátsó üléseken utazókra is gondolva, fejtámlára szerelhető mágneses telefon és/vagy tablet tartót is kínálunk, mely sokkal kellemesebbé tesz egy hosszabb utat is a hátsó sorban. A termék elérhető ezen a linken: https://www.swisspro.hu/termekek/fejtamlara

 

A teszt videót ezen a linken éritek el:


 

 

Iratkozzatok fel YouTube csatornánkra, ahol igyekszünk minél több tartalmat, köztük érdekes termékteszt videókat is megosztani!

Reméljük, hogy hasznosnak találtátok a bejegyzést és a videót!



Hozzászólások


Lapozás: [1] [2]

Új hozzászólás

Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Az üzenet:
Spam védelem: mennyi 6 + 6?